Rekordszámú jelentkező a Dreher “Jövő Fiatal Vállalkozója” pályázatán


Öt évvel ezelőtti indulása óta még egyszer sem volt ilyen sok jelentkező a Dreher Sörgyárak Zrt. által alapított a “Jövő Fiatal Vállalkozója” pályázaton. A február 28-án a Corvinus Egyetemen hatalmas érdeklődés mellett megtartott nyitóeseményen a pályázatra regisztráltak, és az érdeklődők első kézből kaphattak hasznos információkat, és hallhattak inspiráló siker-sztorikat neves vállalkozóktól.

“A Dreher Sörgyárak Zrt. fenntartható fejlődés stratégiájának része a közösségi szerepvállalás, amely a magyar társadalom erősítését szolgáló befektetéseinket jelenti. A Ti álmaitokba, üzleti terveitekbe, kisvállalataitokba szeretnénk befektetni annak érdekében, hogy a magyar gazdaság és társadalom erősödjön, virágozzon” – fogalmazott nyitó beszédében Kovács Sándor Lóránt, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalatfejlesztési igazgatója.

Klementz Kata, a L?Office (coworking munkamodell) egyik alapítója “Változó környezet, változó igények – piaci rések” témában tartott előadást, melyben megosztotta tapasztalatait vállalkozásuk beindításáról. A külföldi üzleti modell hazai átvétele fogyasztói edukálással, a piaci rés azonosítása piackutatással és a változó piaci környezetre való válaszadás egyértelmű sikerkritériuma volt a környezetbarát közösségi munkavégzési modell elterjedésének. Klementz Kata zárógondolatként azt üzente a fiatal vállalkozó jelölteknek, hogy kitartóan higgyenek abban, amit csinálnak.

Fellner Krisztián, a Flyerz alapítója és felfuttatója, jelenleg a LeadSystem társtulajdonosa előadásába több mint 15 év tapasztalatának hasznos tanácsait építette be. Kulcsfontosságú az ötlet, de nem elegendő – szükséges a tudás, a szakértelem, az alázat az tapasztaltak és önmagunk irányában, a figyelem és fegyelem, a piackutatás. Hangsúlyozta, hogy az eredeti elképzeléseket nem szabad feladni, de a stratégiát az igények szerint módosítani, alakítani kell. “A legfontosabb, hogy amikor egy ötlet kikerül a piacra, gazdája legyen felkészült és folyamatosan kérdőjelezze meg saját ötletét, vagy legyenek fizetett megkérdőjelezői” – hangzott el a vastapssal jutalmazott egyedi előadásban.

“Kérdezz a vállalkozóktól, hogy reális tervvel indulhass” – ez volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, ahol a nemzetközi piacon is egyre sikeresebb Vágó Réka cipőtervező, Csontos Zoltán, a netpincer.hu alapítója, Vári Gergő a profession.hu alapítója, Fellner Krisztián és Klementz Kata válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. Vágó Réka elmondta, hogy hét év alatt építette fel “birodalmát”, és üzleti terve ugyan nem volt, pedig jól jött volna, de kitartóan, elszántan dolgozott, és ennek köszönheti sikereit: “Tudtam, hogy ezt akarom csinálni és csak ezt.” A netpincer.hu tulajdonosai saját maguk próbatételeként indították, útközben tanultak, alkalmazkodtak a piac igényeihez. “A motiváció társ egy üzlethez, és nem szabad hiúsági kérdést csinálni a kudarcból” – hangsúlyozta Csontos Zoltán. Vári Gergő elmesélte, hogyan értek el néhány év alatt 80%-os piaci részesedést, és hogyan nőtt az 1 fős cég 32 fősre az irányítása alatt.

A “Jövő Fiatal Vállalkozója” pályázat korábbi nyertesei is jelen voltak, Kiss Péter, Bagó Ákos, Deák Róbert ma már mindannyian egy-egy sikeres vállalkozást működtetnek, pályatársaiknak a vállalkozói lét nehézségeiről, sikereiről beszéltek. A korábbi nyertesekről megtudtuk, hogy bár üzleti ötletüket a pályázat előtt is dédelgették már, valódi üzleti tervet a Jövő Fiatal Vállalkozója program keretében készítettek először. Egyetértettek abban is, hogy nem elég a jó ötlet, annak az adott időben és piaci környezetben kell életképesnek lennie. A nézők körében megfogalmazott kérdésre, miszerint miben különbözik szerintük leginkább a vállalkozó és az alkalmazott, azt válaszolták: a vállalkozó megvalósító, kockázatvállaló, munkabíró kell, hogy legyen, míg az alkalmazott elsősorban a stabilitást választja – összegezték véleményüket.

“Legyen egy jó ötleted, és építs kapcsolatokat” – erre épült Gerendai Károly, a SZIGET Fesztivál megálmodójának előadása. “Tény és való, nem könnyű annak, aki ma akar vállalkozást indítani Magyarországon, de egy jó ötlettel, és kapcsolatokkal lehet érvényesülni. A Merj vállalkozni szlogennel futó pályázat pedig éppen azt a kezdőtőkét biztosítja, amely által az ötletből valóság lehet” – fogalmazott a népszerű vállalkozó, a zsűri egyik tagja.

Géresi László, a Hajtás Pajtás Kerékpáros Futárszolgálat alapítója és ügyvezetője elmesélte, a futár cég eleinte baráti társaságként működött, üzleti terv nélkül, a fiúknak maguknak is fel kellett nőniük a vállalkozói létformához. Ma már 100 alkalmazottnak adnak munkát .

Az esemény végén a pályázat zsűrijének elnöke, a Corvinus Egyetem adjunktusa, Dr. Könczöl Erzsébet is hasznos tanácsokkal látta el pályázókat. “Ötlet, üzleti terv, személyiség, a kevesebb néha több. Nagyon fontos, hogy a rendelkezésére álló negyed óra alatt a pályázó meg tudja győzni a zsűrit, elfogadtatni az ötletét, ezt pedig csak úgy lehet, ha komoly háttérkutatást követően egy jól átgondolt, alaposan kidolgozott, nem terjengős üzleti terv készül, amelyet tulajdonosa magabiztosan, a lényeget kiemelve mutat be” – fogalmazott a neves gazdasági szakember.

A Dreher Sörgyárak nevében Kovács Sándor Lóránt zárta az eseményt: “A sok hasznos tanács, tipp, érdekes történet és kerekasztal-beszélgetések után nagyon kíváncsian várjuk a ma megszerzett információk alapján összeállított pályázati anyagokat, és alig várjuk, hogy személyesen is találkozhassunk a legjobbakkal.” 

További információ a www.merjvallalkozni.hu honlapon, illetve a Facebookon, a Merj vállalkozni oldalon található.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.