Kiderült, hogy sokkal korábban főztek sört, mint azt eddig gondoltuk. Legalábbis erre utalnak a Földközi-tenger keleti medencéjében, az izraeli Natúf-völgyben talált 13 ezer éves sörfőzde maradványai.
Az amerikai Stanford Egyetem és az izraeli Haifai Egyetem régészeit is meglepték a Raqefet-barlangban talált, az eddigi legrégebbinek hitt észak-kínai leleteknél ötezer évvel korábbi őrlőedények, amikről mindeféle vizsgálat után megállapították, hogy azokat búza- vagy árpasör főzésére használták.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a natúfi emberek táplálkozásában fontos szerepet játszottak a gabonafélék, falvaikat gabonatermő vidékeken alapították, és a térségben talált gabonamagvakat nemcsak gyűjtötték és tárolták, de – mint most kiderült – sört is főztek belőlük, amit a régészek szerint csak nagyon különleges alkalmakkor, például rituálékon szolgálták fel.
A szakemberek szerint az alkoholkészítés és az élelmiszertárolás nagy technológiai innováció volt, ami elvezetett a civilizációk fejlődéséhez a világon, ezért a felfedezésük új fényt vet az emberi társadalom mélyebb történelmére.