Felére csökkenti osztalékát az AB InBev


A világ legnagyobb sörgyártó vállalata a koronavírus járványra való tekintettel a korábbi 1 eurós osztalékjavaslatát 50 centre módosította. Ezzel csaknem 1 milliárd eurót tart vissza a cég, amire azért van szüksége mert a járványügyi korlátozások következtében, az éttermek és szórakozóhelyek bezárásával nagymértékben csökkent a kereslet a termékei iránt, és több sörfőzdéjét is bezárni kényszerült – ismertette az Equilor Befektetési Zrt. Tavaly év végén az AB InBev nettó adósságállománya 95,5 milliárd dollárt tett ki.

A sörgyártó egyébként az éves rendes közgyűlését is elhalasztotta, az eredetileg április 29-re tervezett eseményt a jelenlegi tervek szerint június 3-án tartják majd meg. Ez egyben azzal is jár, hogy a kifizetendő osztalék is ennyivel tovább lesz a cégnél, hiszen május elejéről június 11-re csúszik az elfelezett osztalék kifizetésének a napja is. A cég legnagyobb piacának az Egyesült Államok és Brazília számít.

Az Anheuser Busch Inbev árfolyama 2,5 százalékkal a részvényenkénti 48,15 dollárig csökkent New Yorkban, de napközben a hírek hatására 47,72 dolláron is kötöttek üzletet. Bár az elmúlt hónapban 8,8 százalékkal emelkedett a cég kurzusa, de idén összességében nagyon durva árfolyamzuhanáson vannak túl a vállalat részvényesei. Január legeleje óta 41,3 százalékkal zuhant az alkoholos italokat gyártó vállalat árfolyama.

A sörgyártó már március utolsó napjaiban jelezte, hogy a koronavírus terjedésének mérséklése érdekében bevezetett óvintézkedések, a bárok, éttermek bezárása, az utazások számának visszaesése erősen rányomja majd a bélyegét cég teljesítményére. Az AB InBev sörgyártó akkor vissza is vonta az idei évre februárban kiadott eredményprognózisát, és az ausztrál egységének folyamatban lévő értékesítését is későbbre halasztotta.

Az Anheuser Busch Inbev portfóliójában több mint négyszáz sörmárka van, köztük olyan globális brandek, mint a Budweiser, a Corona, a Stella Artois, a Beck’s, a Leffe és a Hoegaarden.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.