Jelentős változások a Borsodi Sörgyár vezetésében


Új vezetői kinevezésekkel készült az idei sörszezonra a Borsodi Sörgyár. Az észak-magyarországi székhelyű vállalat többek között új kereskedelmi fejlesztési igazgatóval, marketing igazgatóval, gazdasági vezetővel, jogi és vállalati kapcsolatok igazgatóval, valamint személyügyi igazgatóval folytatja 2020-ban. Az új vezetők mind a Borsodi Sörgyárnál dolgoztak korábban is.

A Borsodi Sörgyár Kft. tulajdonosa, a Molson Coors Beverage Company (MCBC) 2020-tól kezdődően új szervezeti felépítéssel működik tovább. A világszintű vállalat új, Európát, Afrikát és a Távol-Keleti piacokat magában foglaló területi egységeket hozott létre, megszüntetve a korábbi, klaszteres felépítését. A jövőben a Borsodi Sörgyár a közép-kelet európai régióhoz tartozik a vállalaton belül. A regionális szervezeti változásokkal összhangban a sörgyár idén tavasszal megújította vezetői struktúráját is – olvasható a vállalat közleményében.

Vuleta Zsolt, aki több mint 4 éve a vállalat ügyvezetője, a vállalat vezetése mellett a kereskedelmi igazgatói feladatokat is ellátja.

Őz Tibor több mint húsz évvel ezelőtt, 2000 márciusában, területi képviselőként csatlakozott a Borsodi Sörgyár csapatához. 2016 áprilisától értékesítési igazgatóként felelt a vállalat eladásainak növeléséért és partnerkapcsolatainak fejlesztéséért. Idén márciustól kereskedelem fejlesztési igazgatóként folytatja munkáját.

Veres Judit több mint 20 éve csatlakozott az észak-magyarországi vállalathoz. Az megújult menedzsmentben pénzügyi igazgatóként felel a Borsodi Sörgyár gazdasági és pénzügyi stabilitásáért.

Spiegel György 2019-től a Borsodi márkáért felelős marketingmenedzserként felügyelte Magyarország legnépszerűbb sörmárkájának megújítását. Idén januártól, marketing igazgatóként a vállalat teljes portfóliójának kommunikációjáért felelős.

Besze Ágnes, jogi és vállalati kapcsolatok igazgató több mint 13 éve tagja a Borsodi Sörgyár csapatának, korábban vezetőként, idén januártól pedig igazgatóként fogja össze a vállalat jogi és vállalati kapcsolatainak koordinálását.

Zsadányi-Nagy Zsanett személyügyi igazgatóként vezeti a Borsodi Sörgyár munkatársi és a szervezet fejlesztését, a munkavállalói elkötelezettség és elégedettség biztosítását és a HR stratégia megújítását. Zsanett közel két éve csatlakozott a Borsodi csapatához HR üzleti partnerként.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.