Jártunkban, keltünkben

Jászsági sörtúra

Bogi | 2005-08-31 12:48:48

Forró napokban tavaly nyáron sem volt hiány, s mivel a verítéket pótolni kell valahogy, s mi szeretjük a folyékony kenyeret, kézenfekvő volt, hogy régi "álmunk", a házi- és mikrofőzdék termékeivel csillapítsuk szomjunk.

A szervezéshez sok minden nem kellett, csupán egy autó, egy jó ráérős nap és néhány üveg (amelybe csapolni fognak). Regényt nem akarunk írni, de mivel egy történetnek van eleje (esetünkben előzménye) közepe és vége, talán ragaszkodjunk ehhez az időrendhez.

Első nap: találkozó Pesten, a Keletiben a Baross teraszon, ahol bevártuk egymást. Persze szigorúan sör mellett. Hogy kik? Bogi, Csaba és egy, a Sörlapon még ismeretlen, de sörissza gyerkőc, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Norbinak. Éhezvén egy gyrosost még kifosztottunk, s mikor vonatra szálltunk volna ráakadtunk egy számunkra még ismeretlen dobozosra, a Römer nevű sörre. Nem volt nagy élmény, de a melegben lecsúszott. Első állomásunk a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon fekvő Ecser volt, ahol némi vargabetűvel beszereztük a helyi Brandeckert, de a nagy mászkálásban persze lement azért más is (ráakadtunk egy egész jó kiülős helyre Ecseren). Szívfájdalmunkra a sörfőzde felújítás alatt állt, ezért be sem mehettünk, de még a fényképet sem engedélyezték. Mi meg jó fiúk vagyunk, ezért ezt a kérést teljesítettük is, azzal a felkiáltással, hogy majd a felújítás után úgyis lefotózzuk. Mondanom sem kell, hogy azóta sem jutottunk el oda. Miután Csabát felmostuk a sokkoló hír után, rohantunk a vonatra, ahol még a kalauzzal kellett késremenő vitát folytatnunk, mivel elfelejtettük, hogy útmegszakításnál érvényesíteni kell a jegyet. Node!

Utunk következő állomása a nagykátai Bauer volt. Nem ecsetelem utunk a hatalmas hátizsákkal, de megizzadtunk. A vasútállomástól elég messze van a főzde, Nagykáta Jászberény felé eső végén. Árban és ízben egyaránt vonzó sörre bukkantunk itt. A főzde mellé egy kis söntést is építettek, illetve van egy kiülős rész. Az este Csabáéknál telt, ahol édesapjával kellemesen elbeszélgettünk a szomszédos Zöld Hatosban.

Jászapáti - Blonder Jászapáti - Pannonbrau
Második nap: buszra szállva ismerkedtünk a tájjal, amíg Monorra nem értünk. Mivel nagy kedvencem ez a hely, mindig élvezettel sietek a vendéglőbe és lógó orral távozok. Csaba barátom úgyszintén. E napon, viszont Norbi gondoskodott róla, hogy emelt fővel távozzunk és sietve. A magyarázat kedvéért: miután végigittuk a csapolt búzák választékát, és a rozs sört sem hagytuk ki a szórásból, valamint a különféle párlatokkal is megbirkóztunk hősiesen (sörpárlat, Radeberger Bitter) Norbi úgy gondolta, hogy neki kell a kerámia korsó, s ebbe még egy Radebergeres pohárka is jár neki. Ez nagyon vonzó lehetőség egy ittas ember számára, csak azt hagyta ki a számításból, hogy így működni kezd a harang effektus. Ekkor is ez történt. Mi mondjuk ezt már csak olyan távolságból szemléltük és hallgattuk, mint mikor egy alföldi pásztor szemléli a szomszéd falu harangtornyát délben. Magyarázkodjon más a pincéreknek! Norbit betámasztottuk az első Pest felé igyekvő vonatra, mi meg a szomszédos kocsmába (resti) estünk be, mert házi sör csapoltan feliratot nem illik kikerülni. Ha jól emlékszem dabasi volt és lecsúszott. Erről a dabasi sörről még szót ejtünk majd egy másik "mesében" , ami idén esett meg velünk. Az este a szokásos koreográfia szerint zajlott.

Harmadik nap: tulajdonképpen a főnap, mert erre készültünk. Csaba a volánnál én az anyósülésen navigáltam és figyeltem a táblákat. Első állomásunk a jászberényi üzemegység lett volna, ha azóta meg nem szűnik. De megtette. A városban kicsit sétáltunk és ebédeltünk. A következő település Jászapáti volt, ahol a lista szerint két főzde is üzemel. Miután a Blonder előtt dekkoltunk fél órát (dühös helyiekkel egyetemben) megkerestük a Sörkertet is. Egy családi ház aljában volt kialakítva, ismertetőjele, hogy rohadt sok volt a légy. Csak csapolt volt, ezért az ízlelés rám hárult. Ittunk már jobbat is. Egy 2 l-es pet palackot azért vittem Csabának is estére. Még vissza felé is tettünk egy kétségbeesett próbálkozást a Blondernél, de úgy látszik a csapos meglehetősen fáradt lehetett, mert még mindig nem ért oda. A helyiek szerint ez, ha nem is gyakran, de azért időnként előfordul. Bevallom ez csak még vonzóbbá tette a helyet. Már alig várom, hogy egyszer ténylegesen is betérhessünk oda. A harmadik település Jászdózsa volt, ahol nem találtuk először az utcát, majd a házat. Az első krimó ahol viszont érdeklődtünk kellemes meglepetéseket tartogatott. Itt csapoltak szarvasi házit. A krimó oltárira le volt robbanva, ennek ellenére egy plazát nem kameráztak még be ennyire. A tulajnak viszont volt néhány szép üvege az oktoberfestről és Puskás Öcsi is ott figyelt az egyik üveg cimkéjén. A helyiek elmondása alapján rátaláltunk a régi vasútállomásból kialakított mikorfőzdére, ahol palackozva és csapolva egyaránt adnak (Dósai Pannonbrau). Ezt szó szerint, mert a tulaj meghívott, sőt be is kukkanthattunk a birodalmába. Az egyik legfinomabb házisört főzik itt, szerintem. Pesten a Magyarok Háza melletti kisboltban is beszerezhető (Csaba hozzáfűzése: akkor sajnos nem tudtam a frissen csapolt serből inni, hiszen vezettem, de idén jártam ott és belenyaltam egy korsóba. Felejthetetlen élmény!)

Jászberény Jászdózsa
Innét már újra hazafelés vezetett Csaba, nem is sejtette, hogy merénylet készül ellene. Volt még egy kipipálandó hely Szentmártonkátán: a Kék Lagúna. Itt viszont ne igyatok! Csak ha már mindennel leszámoltatok. Pedig nem egy nagy teljesítmény megtalálni a főzdének csúfolt épületet, mert ha valaki leszáll a szentmártonkátai állomáson, azonnal a szemébe ötlik egy (nomen est omen) kék épület, ahol poshadt ízű és szénsavmentes sört kortyolgathat. Az este Csaba számár a kóstolással telt, s a jászdózsainál olyant láthattam, amit férfiember arcán csak bizonyos esetekben lehet felfedezni. A negyedik nap már csak levezetés volt, ezért nem ecsetelném részletesebben.

Kapcsolat