Jártunkban, keltünkben

Irány Szarvas!

Csaba | 2005-09-10 17:32:15

A tavalyi nyárnak az eseménye volt, mikor sörbe borult elménk kitalálta, hogy el kell látogatni Békés megyébe is, tapasztalatot szerezni az ottani főzdék helyzetéről.

A gondolatot tett követte és mint két lovag a gonosz idején, vállt vállhoz vetve indultunk neki Bogival a távoli tájaknak. Illetve csak indultunk volna, mert a nagykátai állomáson egy olyan erő állta utunkat, amivel a legtöbb utazónak már meggyűlt a baja. Ennek a bestiának a neve pedig MÁV! Előzetes értesítés nélkül 10 perccel korábbra raktak egy vonatot. Egy átlagos sörtúrázó talán ilyenkor feladja, de nem mi! Mit tehet ebben az esetben az ember? Meglátogatja a legközelebbi bádoglemezből összetákolt krimót, amit ebben az esetben Görbefának neveznek és máris sokkal vidámabban látja az eseményeket!

A viszontagságok megoldódni látszódtak, mikor befutott a következő vonat. Ez meg sem állt Szolnokig, ami persze nem igaz, mert "a vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll". Átszállás Mezőtúr felé. Itt egy kicsit izgultunk, de alaptalan volt az nyugtalanság. A fenevad aznapra már jóllakott és a kis "piroska" bevárta vonatunkat. "Gyorsan csak a fáról leesni lehet" - Papapók örökbecsű bölcsességét a masiniszta is szem előtt tartotta. De mit is elégedetlenkedek? Hiszen megérkeztünk végre Szarvasra, aznapra tervezett első stációnkra. Némi gyaloglás következett, de az eredmény nem maradhatott el. Ráakadtunk a főúton lévő sörfőzde kocsmájának bejáratára. Először a párnázott székek vonzottak minket, de mikor a csapszékre esett a pillantásunk, akkor úgy pattantunk fel, mint akinek méhecske csípett a fenekébe! A csapszék tetején mindenhol házi sörösüvegek díszlettek. Lógó nyelvvel és fájó szívvel szemrevételeztük azokat és nagy sóhajok hagyták el ajkaimat. Milyen jó volna most elpakolni őket és csak futni, futni, amíg a védelmüket ellátó kigyúrt fickók el nem maradnak a távolban! Ekkor azonban leráztuk magunkról a megdöbbenés okozta sokkot és látásunk kitisztult. Nem volt ott egyetlen gorilla sem, "csak" egy segítőkész csapos hölgy. Először is elsősegélyt kértünk tőle. No nem szájból szájba lélegeztetést, hanem egy-egy korsó sört kisérővel. Csak, hogy el ne tévedjen. A sör jól esett és mi is egy kicsit lenyugodtunk. El is kezdtünk beszélgetni a csapossal, aki nagyon előzékeny volt. Alig kellett megkérni és hozott is nekünk annyi cimkét, ami alig fért be a táskámba. (Ez az adag később sok gyűjtőnek okozott boldog pillanatokat.) Bárcsak mindenhol ilyen fogadtatás várna a sörcikkgyűjtőkre!


Sűrű hálálkodás közepette hagytuk el a helyiséget, nem is sejtve (?) milyen hamar viszontlátjuk a berendezést. Még gyorsan a hátsó udvarra is bementünk, ahol palackozva árulják a nedűt, de utána már a "buszpályaudvar" következett (ami egyébként szinte a főzdével szemben található), hiszen nem pocsékolhattuk az időt. Minél gyorsabban át kellett érnünk a szomszédos faluba, Békésszentandrásra, ahol szintén működik egy főzde. A buszozásnak több tanulsága is volt. Először is az, hogy érdemes gyorsan összebarátkozni a sofőrrel, mert a buszok kilencven százaléka csak a falu sörfőzdével átellenes részében áll meg először, de ha rendes a vezető, megáll korábban is. Másodszor, hogy nem érdemes összebarátkozni a sofőrrel, mert elmeséli egykori NDK-s sörös élményeit, pl. hogy szúrták ki szöggel a hordót csap híján és utána hogy kanalazták a nedűt a lavórból, és ez a sörök kedvelőit adott esetben felháboríthatja.


Leszállás után rövid gyaloglás következett és rá is akadtunk a célpontra, a Rózsa Sörkertre. Belülről a hely egy átlagos kocsma szintjét hozza, amivel nincs is semmi baj. Az viszont kellemes meglepetés volt, hogy a nyár ellenére is volt barna sörük. Meg is kóstoltuk mind az "Arany Korsót", mind a "Fekete Korsót". Erősen átlagosnak találtuk őket, de annyira azért nem, hogy ellenálljunk a forró nyár erőszakoskodásának, miszerint gyorsan csurgassuk le a folyadékot a torkunkon. Itt sajnos már a csapossal nem volt akkora szerencsénk, mint Szarvason és nem tudtunk belőle cimkéket kifacsarni. Mivel pedig a busz indult vissza, ezért a távozás mellett döntöttünk.

Visszaérve Szarvasra nem tudtunk ellenállni a helyi Jäger csábításának és legurítottunk belőle még egyet-egyet, s csak utána irányoztuk be magunkat a vasútállomás felé. A sikertől (?) megittasodva érkeztünk meg Mezőtúrra, ahol hiába láttuk már a távolban feltűnni a csatlakozás mozdonyának körvonalait, azért még átszaladtunk a vasútállomással szemben lévő (restinek is felfogható) kocsmába. Egy lendülettel kértük ki a pikolót, fizettünk, ittunk és kértünk információt egy hajdan itt üzemelt főzdéről (most már persze tudjuk, hogy ez ügyben fordulhattunk volna máshoz is és akkor nem kell így szednünk a lábunkat) de sikerült! A forgalmista "tepsijének" emelkedése már a vonaton ért minket és ezzel érdemben be is fejeződött ez a túránk. Fejünkben viszont már körvonalazódtak egy másiknak a tervei...

Kapcsolat