Jártunkban, keltünkben

Sörtúrák Közép-Angliában

Juhász Róbert | 2007-02-25 10:34:13

Szemben minden előítélettel, ami az angliai időjárásra vonatkozik, szikrázó januári napsütésben indultam el felfedezni Burton-upon-Trentet (néhol Burton-on-Trent, egyszerűen csak Burton). Már az addig begyűjtött söröscímkék (Marston’s) alapján célba vettem ezt a várost, és kíváncsiságom csak fokozódott, amikor jobban utánaolvastam Burton sörös múltjának.

Mára két nagy sörgyár és 3-4 kisebb sörfőzde maradt, de volt idő, nem is olyan régen, amikor több, mint 30 sörfőzde működött (csak viszonyításképpen: kb. 60 ezer lakosa van; vö. Eger vagy Sopron).

Megérkezésem után céltudatosan haladtam, első utam a Coors Visitors Centre-be vezetett. Ez korábban a Bass sörgyár volt, ma a Molson nagy-britanniai leányvállalata. Történelmi érdekesség, hogy a Bass sör piros háromszöge volt az első bejegyzett védjegy Nagy-Britanniában, és így valószínűleg a világon is.


Jelenleg a Carling, Grolsch, Worthington márkákat főzik itt, továbbá a gyár mikrosörfőzdéjében a White Shield és egyéb alkalmi söröket. A gyár hatalmas alapterületű, egy jól elkülönített résszel a látogatóknak Megtalálható itt múzeum, a sörgyártás folyamatát és a gyár múltját ismerhetjük meg, megnézhetjük a sörszállító kocsikat, és azt a három lovat is, akik a sörgyár tulajdonában vannak, és akiket jelesebb alkalmakkor, illetve nagyobb sörgyári túrák esetén ma is befognak a kocsik elé. Egy külön épületben pedig kiderült, hogy miért válhatott Burton az 1800-as évek közepére az angliai sörgyártás központjává: a környező dombok gazdagon ellátták a várost jó minőségű, ásványi anyagokban gazdag (és tiszta!) vízzel; valamint addigra jelentős csomóponttá fejlődött, vasúti és vízi közlekedése intenzív kereskedelmet biztosított. Ez kihatással volt az angol sörfogyasztási szokásokra is, mivel egyre messzebb szállították a sört, így olyan típusokat kísérleteztek ki, amik jobban bírták a hosszabb, akár több hetes szállítást is, így terjedt el a világosabb és tartósabb Indian Pale Ale, IPA, ami az addig domináns stoutok és bitterek helyébe lépett. Természetesen nem maradhatott ki a gyár sörözőjének kipróbálása sem.


Itt a ritkaságok megkóstolása következett, úgymint egy 10,5%-os (édes, sötét és nagyon ütos) árpabor, amit nemes egyszerűséggel csak No.1-nak hívnak; majd az 1744 (4,4%) és a St. Modwen (4,2%) nevű ale-ek következtek. A legenda szerint Modwen apáca volt az, aki rábukkant arra a finom és tiszta vízű forrásra, aminek később a város a hírnevet és gazdagságot köszönhette, mi, egyszerű halandók pedig finom söröket. A hölgyet pedig természetesen szentté avatták…

Második állomásként egy mini-sörfőzde felkeresése szerepelt a tervek közt, amit mintegy 10-15 perces séta után el is értem. Ekkorra már kezdte az időjárás is az angliai arcát mutatni (beborult), de az árpabor még éreztette a hatását, így cseppet sem fáztam. Komfortérzetemet pedig fokozta egy ismerős illat, utoljára ilyet a Diósgyőr utcában, Kőbányán éreztem: maláta szaga lengte be az egész környéket.

A Burton Bridge Brewery-ben örömmel vettem észre, hogy kandalló is van, és nem csak dísznek, hanem használják is. Sokkal hangulatosabbá tesz egy sörözőt, nem is értem, nálunk miért nincs belőle több, vagy ha van, akkor az a hely miért válik rögtön puccos vendéglővé, és miért nem marad meg tisztességes kocsmának.


Itt rögtön egy porterrel kezdtem, majd elköltve szerény ebédemet, egy téli, erősebbre főzött ale-lel folytattam.


Mivel ez a pub, hűen a brit hagyományokhoz, az ebédidő leteltével bezárt, hogy majd csak délután, 5-6 óra felé nyisson ki újra, ezért további kóstolásra már nem volt lehetőségem, de azért azt megjegyeztem magamnak, hogy 7 féle saját sört csapoltak, 3 féle volt palackozva.

Harmadik úti célom felé haladva aztán megkaptam, amit addig hiányoltam az időjárásból. Havaseső, szél, csupa finom dolog.

Nehéz volt rábukkanni a Marston’s sörgyárra, először a Coors malátázója felé indultam (lehet, szag után?), utána kellett egy nagyon kerülnöm. Ennek a gyárnak a söreit ismertem a legjobban, többet ittam már, palackozva és csapoltan is (Pedigree, Oyster Stout, Bitter, Double Drop, Single Malt, Strong Pale Ale). Itt sajnos már későn érkeztem ahhoz, hogy be tudjak menni a gyár területére, és pechemre a márkabolt is mintegy 15 perccel hamarabb zárt.


Így csak pár fotó készült, és maradt az elhatározás, hogy ide el kell jönni még egyszer.

Stoke-on-Trent, Titanic Brewery
Stoke is a Trent folyó mentén található, bár ez a város nem a sörfőzdéiről, hanem a fazekasságáról lett híres. Illetve, helyesebb városokat írni, mert csak a XX. század elején egyesült hat addig különálló település, és lett belőlük Stoke-on-Trent.

Az 1985-ben alapított Titanic sörfőzde a Burslem nevű városrészben található, megtalálni nem volt túl egyszerű; előzetesen az interneten tájékozódtam, és teljesen fellelkesültem az ott olvasottaktól.

A névválasztás apropóját az adta, hogy a közeli Etruriában született Edward John Smith, aki a Titanic kapitánya volt. A sörgyár egy testvérpár tulajdonában van, akik igyekeznek ápolni az angol ale-ek hagyományait. További érdekesség, hogy van egy mikrosörfőzdéjük is, ahol az év adott időszakának megfelelő specialitásokat főzik. Stout-jukat pedig hatszor is az év stout-jává választotta a CAMRA, a valódi brit ale-ekért küzdők társasága (Campaign for Real Ale). A sok-sok előzetes információ után egy szombati délelőttöt választottam látogatásom időpontjául. A sörfőzdét hamar megtaláltam, de talán az időzítés miatt, sajnos zárva volt. Kívülről mondjuk nem nyújtott valami épületes látványt, egy ipartelep kellős közepén egy poros kis üzem, aminek a funkcióját csak az előtte felhalmozott sok-sok hordó árulja el.

Így nem volt mit tennem, felkerestem a Bulls Head nevű pubot, ahol a Titanic söreit lehet fogyasztani. Itt a téli sörfesztivál végébe csöppentem, angol és belga(!) vendég sörökkel. Azért maradtam a helyi márkáknál, egy pint Captain Smith, majd egy White Star Bitter következett. Természetesen a hangulatot itt is egy kandalló dobta fel.


Összegzésül elmondhatom, nem ittam rossz söröket, bár az átlagos magyar ízlésnek lehet, hogy néha furcsák a porterek, stoutok, bitterek. Egyrészt nem olyan hidegen szolgálják fel,mint egy lágert, általában kevésbé szénsavasak, ezek miatt viszont a gabonák másfajta ízei jellemzik, nagyon általánosítva inkább gyümölcsösek, mint komlótól keserűek.

Kapcsolat