Jártunkban, keltünkben

Sok sör-újdonság, időben-térben korlátolva – Szent Arnold Sörfesztivál

Kovács András | 2007-06-27 18:29:13

Kevés sörfesztiválnak adathatik meg ilyen történelmi háttér, mint amilyen e meleg júniusi estére szervezett Szent Arnold-sörünnepnek. A budai vár gótikus palotája adta a keretet, s aki megbírkózott a helyszín megtalálásának felderítői próbatételével, hát nem mindennapi látvány, hallvány és ízlelvény juthatott részéül. Mert, hogy azonnal kritikusak legyünk, nem kis munkába került megtalálni a terepet, a Várnegyed szövevényes terepén nemigen segített útbaigazító tábla. A bejáratnál aztán kaptunk egy szórólapot, rajta precíz térképes magyarázattal - csak idáig kellet hozzá valahogy eljutni.

A négy nagy hazai sörkészítő - kell-e mondani: a Borsodi, a Dreher, a Pécsi, és a Soproni - viszont sokat tett a nap emlékezetessé tételéért: mindőjük előállt valami újdonsággal, ezzel exkluzivitást adva az ide látogatóknak - mert mivel kezdhetnénk mással, mint az innivalók taglalásával. A felhozatal kiválóságát a kiszolgálás magas szinvonala egészítette ki (arról nem a csaposok tehettek, hogy a kiszámíthatóan legnépszerűbb márkák előtt olykor afféle "moszkvai cipőbolt, 1970" típusú sor ácsorgott). A különféle levekhez mindig a megfelelő ivóedényt kapta a szomjas sörvándor - ez feltétlen unikum a honi sörkultúrában (a korsó-szimpatizánsok örömére távozáskor mindenkit megilletett egy dizájnos félliteres, rajta egy rajzolt korsó. Hm: korsó hátán korsó. Látható még mellette egy szélfútta strucctollra emlékeztető ábra, erős fantáziával és/vagy jó asszociáló képességgel rájöhetünk: ez egy fél gótikus ablakmérmű. Viszont a krigli fala a fül alatt elvékonyított, ami pompásan megfelel majd januári open-air sörözéshez. Kipróbáljuk, visszajelzünk majd). A csapolás módja nem különben fölkerült ezen az esten a kiszolgálók aranyérmes tevékenységei közé: akadt, ahol táblán részletezték inkább a kedves vendégnek okításul, hogy mik is a csőből pohárba/korsóba eresztés legfőbb szabályai. Jó volt ezt látni. A pálmát eme varázslásban az a profi együttes vitte el, amely a Borsodi hordóit mérte. Kifejezetten imponált a Stella Team családi vállalkozásban előadott produkciója, kivált jól esett látni, hogy egy huszonéves ifjú ily szakavatott.

Nem kis örömére a sörkultúra rajongóinak, alátétek szintén jutottak a kelyhek alá - ezt egyelőre honunkban még megjegyzendő novumnak kell tartanunk. Külön látványosságként feltűnt egy igazi sörtörülköző, az a bizonyos kis frottir, cégéres textil, amit a csap alá tesznek, s ami Angliában oly sok gyűjtőnek szenvedélye - reméljük, ez az itthoni új idők új szelét jelenti. A kissé szűkös, de legalábbis a toronymagas várfalak közt összenyomottnak tűnő térbe a kiállítók igyekeztek sokféle, sörkészítéssel kapcsolatos rekvizítumot elhelyezni - a hely, lévén vár, eleve megközelíthetetlenségre készült, így szenvedhettek szegény berendezők. Láthattunk malátát, komlót nyersen, a sörkészítés hajdani eszközeit, közöttük egy sajátosat: barna favödröt "Víz" felirattal. A legimponálóbb a régi pécsi dombornyomású üvegek kollekciója volt - erre járó gyűjtők nyála nem csupán a harminc fokos hőmérséklettől csoroghatott.


Programokban sem szűkölködött az est, zajlott itt sörkóstoló verseny (persze, mindenki ezért ment - de itt most a pontozásos-felismerő versenyre gondolunk), szólt Babos Gyula koncert, remek muzsika, kétségtelen az ország egyik legjobbja, ezzel a rendezők bizonyítottak, mindenből a legjavát! Más kérdés, hogy egy ilyen vigalomra ez a fajta zene- e a leginkább tájba simuló? A sörkorcsolyázni vágyók külön sátorból nyomták az elválasztó anyagokat a sörfajták szigetelésére, segítve eképp, hogy kulinárisan is a csúcsra jussanak. Imponáló volt a bőkezűség, jó néhány kóstoló kitelt a bejáratnál kapott bónokból: egy kis papírcetliért demokratikusan, sörszínre és -korra tekintet nélkül egy pohár, netán korsó járt (tessék mondani, a megmaradtakat nem lehetne...).

Este kilenckor véget ért az élőzene, és ettől kezdve a megroggyant vendéglátók kezdték elhinni, ami a program-lapon áll: hogy ez a mulatság eddig tartott. Nem így a közönség, aki úgy vélte, ez a Kánaán örökletes létforma. Nem egy helyen a pult kiürült, tátongani kezdett a hűtő, s a szivélyes csaposok, szervezők leplezetlenül fáradtságról beszéltek - mindezt a fél napnyi megpróbáltatástól. A müncheni, soknapos sörünnepre sem hinnőnk, hogy légiós kiképzés után érkeznek a kezenként hat, literes korsót szüntelenül asztalhoz szállító markotányosnők.

Ha a sors kegyéből egyszer sör alapú ünnepélyt rendezhetnénk, arra bizonyosan nem délután háromtól várnánk nem babazsúr-orientált vendégeinket, viszont nem is ösztönöznénk finoman távozásra kilencórás zárórát emlegetve, épp az esztendő leghosszabb napján. Külhoni mintára javallanánk viszont, hogy legyenek kaphatók sör-relikviák, az értékesebbje, mint a márkaneves trikók, pénzért árulva. Akkor talán nem kerülne sor oly kínos jelenetre, mint ami kifelé történt, midőn a hivatása csúcsán álló őr elkobozta az ajándékba kapott sörtálcát, holott a kihelyezett tábla csupán a poharak kimenet előtti leadását köszönte meg, tapintatosan előre. Mindezzel együtt: jövőre, ugyanitt!

Kapcsolat