Jártunkban, keltünkben

Sörcikkgyűjtő Találkozó - épp egy tucatszor

Kovács András | 2008-05-16 06:50:20

Április 19-én reggel számos klubtag és népes nemzetközi érdeklődő gárda gyülekezett a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klub tizenkettedik országos találkozójára. Hamar benépesült az új helyszin, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szinházterme, amelynek vezetősége lehetővé tette számunkra e kultúrált és tágasabb helyszin birtokba vételét.

A szenvedélybetegek ismét megtalálták a nagy fogásokat cimkéből, kupakból, alátétből, üvegből, nyitóból, miegyébből. Az idei eseménysorozatot meglátogatták vezető sörgyáraink marketing-szakemberei is, akik őszinte ámulattal nézték a különös lényeket, akik nem annyira az üvegek tartalma után kapkodnak.Sok új taggal is bővült a klub: a kór terjed.Újdonságot jelentett az első ízben átadott "Az Év Gyűjtője" - oklevél, ezt a tavalyi évben legtöbbet gyarapodó tagunk: Kelsch Róbert kapta, aki egyebek mellett immár több mint százezer cimke tulajdonosa.

A szokásos tombolára teljes szinpad-szélességnyi ajándék-halom gyűlt össze, hála az önkéntes adakozóinknak, erősítvén a közösségi szellemet - az addigi megelégedettségi szint további pontokkal lett így növelendő.

Folytak a sokszemközti megbeszélések a klub további életéről, a közeljövő programjairól, az aktuális sörös hírekről - hozzá pedig ezévi sörtámogatónk, a Rotburger (Pilisvörösvár) jóvoltából csurrant sör is.

Késő délutánig zajlott a jó hangulatú találkozó a szép környezetben.

Kapcsolat