Jártunkban, keltünkben

Sörtúra a Viharsarokban

Kovács András | 2011-02-12 11:22:31

Első hallásra kevesen tudják elhelyezni a térképen Medgyesbodzást (beugró feladat: Meggyes, vagy Medgyes?) A kezdő híradások azonnal megoldottak mindent: vendégház a második szomszédban, de ez még semmi, mert négy, nem tévedés, négyfajta sör les majd ránk, a világoson és barnán kívül két frissen főzött gyümölcs-ízesítésű. Ennél nagyobb felhajtó erő már nem is kellett, az oda eljutást meg gyerekjáték megszervezni egymás között.

Múltak a napok, megszerveződött a további két intézmény meglátogatása is - már csupán egy szereplő hiányzott, egy minden tekintetben megbízható időjárás-varázsló. Ez a hiátus aztán megbosszulta magát: indulás előtti pénteken országos melegek járták, rövidújjút viseltek mindenfelé, a magyar tájat méhzümmögés és lengedező ökörnyál tette nyár elejivé - aztán a felkerekedés reggelén hinni nem lehetett a szemnek s bőrnek, mert bizony délelőtt tizenegy órakor az összeálló társaság nem volt képes tizennégy és fél Celsius fölé tornázni a higanyt.

Az Alföld egyeseknek monoton tájain botladoztunk át mindig keletebbre, amig aztán az egyre gödrösebb utak végre eljuttattak első s legfontosabb állomásunkra. A társaság ismerkedett a vendégházzal, s eközben az ámulata nőttön nőtt. Elképedve néztük, jó sorsunk micsoda viharsarok-béli paradicsomba vetett: az épület izléses, a szobák mindennel fölszerelve, a csillogó konyha nemkülönben. Hozzá nagy tornác ode illő fa bútorokkal, körötte kert, benne tűzrakó hely, hátul hatalmas, itteni méretű lakodalmak násznépe befogadására alkalmas féltetős fészer - benne óriás kivetítős tévé is, ha netán nem lenne elég izgi a menyasszonytánc, avagy épp focivébé találna történni. A legálnokabb vendéglátóhely-lepontozó ellenőr sem tudna kigonoszkodni magából olyan igényt, ami itt ne teljesülne azonnal.

Következett rövid belakás után a főzde (a "sörgyár") bejárása, ahol az utolsó tamáskodók is elhitték végre, hogy valóban négy a sörök félesége. Több se kellett. Illetve talán még egy kicsivel, ami később jött. A főzde imponáló rendezettségű, a technológiai fegyelem és akkurátus munkamenet minden részletből látszott. Közben folyt a szó a sernevelés hétköznapjairól.



Alig töröltük le bajúszunkról a szűretlenek habját, máris alakulni kezdett a következő küzdőtér, a szakemberek percek alatt sörbárt varázsoltak a tornácra, ahol a világos-barna-meggyes-szilvás kvartett szivet melengetőn hosszasan kínálta magát. A hűtőmotorok duruzsolása zene füleinknek, a szépmívű Kaltenecker-poharak pedig megteltek a világossárgától a meggypiroson át a sötétbarnáig terjedő szín- és íz-orgia leveivel. Mit nekünk zordon február odakinn, mikor mi az olümposzi istenekkel vetekszünk jó dolgunkban.

Mindeközben kényesen egyensúlyoztunk a serfélék fogyasztásával, nehogy véletlenül a készítők valamelyiket jövőre levegyék a gyártmánylistájukről.

A pikáns meggyes kapcsán fölmerült, hogy mily egyedülállón illene itt mellé a bodzás, és akkor a település neve teljes egészében meg lenne sörösítve - de az utótag bodzás nem megoldható. Így is lényegesen jobban állnak, mint mondjuk Pornóapáti, vagy Egyházasdengeleg. Mindezek spontán dícséretét zengtük a készítőknek, amelyek mellett a standard világos és barnának már szinte féltékenynek kellett lennie, pedig róluk sem fukarkodtunk a jó szavakkal.

Szarvas lett másnap következő kikötőnk, ahol hajóink az "új" főzde-étterem-szálloda előtt vetettek horgonyt, s jártuk be az Aranyszarvas üzemét. Itt a kisebb ismertségű Semann-technológiát adoptálták a helyre méretezve, kuriózumként fa borítású ászkolókat láttunk. Kíváncsi fajta a miénk, itt is tudni akartunk sok mindent. Kiderült, hogy a helyi eladásba jótékonyan besegít a környező vadvizek által ide vonzott nyaralók-túrázók serege, de szállítják a hordókat nyolcvan kilométeres sugárban sörözőkbe is. Búcsúztunk, hogy alig pár perc múlva újra üdvözléssel folytassuk.



Elértünk a közeli Békésszentandrás vizektől átszegdelt településére, annak is legelején az Agro-Flott sörüzemi bázisra. A lépcső tetejére kiállt Simkó József, a tulajdonos, mögötte a borjú nagyságú ám igen barátságos főzde-örző. Elsőbbnek gratuláltunk a minapi sörversenyen kapott gyémánt diplomához, amit a Black Rose nevű igazi különlegesség érdemelt ki. Barátságos diskurzus közepette nekiindultunk a ki nem hagyható látogatásnak az itteni elvarázsolt kastélyba. Odabenn a tizenhét éve változatlanul sikeres üzem régi és új gépei, eszközei szorulnak össze a labirintus-szerű sok kicsi helységben. Itt - szinte kivételként a honi mezőnyben - működik a pasztörizáló: a két nehézsúlyú, a Golden Rose és fiatal testvére, a Black Rose háromdecis üvegben palackozva kerül a piacra, s nem is csak itthonra szánva: rövidesen meghallottuk a mára kútba esett olasz export történetét. Már meg sem lepődtünk azon, hogy ehhez az üveget Ausztriából kell hozatni: Stariék a Smaragd fehér palackját Horvátországból, a Korty kis korsólyát Vaskó György Németországból szállítja be - miközben rendelés híján bezárt az ország öblösüveg-gyára.



Elcsevegünk még a tevékenységről, a piaci kilátásokról, gondokról, miközben szivélyes vendéglátónk végigkóstoltatja velünk mind a négy sörét, végére hagyván a számára legutóbbi sikerét fialó Black Rose-t. A kevés nem autót vezető hímnemű próbál helyt állni a többiekért is.

Teli üvegek kíséretében ballagunk ki, sűrűn köszöngetve a szíveslátást. Többünk fejében máris nagy tervek forgának, hogyan visszük a táj sörös jó hírét szerte a honban.

Kapcsolat