Jártunkban, keltünkben

Kocsonyátlan Fesztivál 2011.

Kovács András | 2011-03-08 12:21:26

- Ez négy évvel ezelőtti? - ámuldozunk a mostani alkalomra előkerített, kétségtelenül 2007. évből származó kocsonyafesztiválos söröspoharat böngészve. Nem csalás, nem ámítás, ennyi éve visszajárunk, pedig az időjárás majd' minden évben igyekszik elvenni a kedvünk. Ám mit nekünk fagy, hó, eső, szél - szökőár, földcsuszamlás eddig még nem volt, árvíz is csak júniusban -, ha mindent kárpótol az impozáns kínálat, meg az egyre több ismerős.

Kezdetben vala az egyetlen biztos pont, a Vaskó György/Serforrás által klubunknak juttatott sörkóstolós találkozó egy főutcai, épp üres helységben - mára viszont az itt töltött huszonnégy óra kevésnek bizonyult a minden szóba jöhető állomás bejárására. Néhányunk útba ejtette Mályit, amely előnyös fekvésének és Ászok-sörben dús voltának köszönhetően évente néhányszor kihagyhatatlan stáció, itt hamarjában pár ampullát föltankolva gördültünk tova az Avas mögé.

Mire délelőtt tizenegyet kongatott a toronyóra, már kisimuló vonásokkal, első korsónkat szorongattuk az immár szokásos első állomásunkon, a Serforrásban. A masszív törzsvendégek ismerősként biccentenek, nem kis munka volt ezt elérni idegenként egy ekkora városban, de mi tettünk érte. Az év e napján miénk a hely galériája. Amint épp a világ dolgait hánytuk meg a sör-sajtos rúd kisegyüttes fölött, egyszer csak egy dobozt láttunk a lépcsőn fölnyomulni, mögötte egy lihegő ifjú, aki azt pihegte, ezt nekünk küldik Mályiból. Ámulva néztük a kétliteres egységek e hadrendjét, s legott imáinkba foglaltuk az elkövető nevét, ki nem más, mint a néhányunk által imént vizitált Mályi Ászok tulajdonosa, Bokor Pál. Hát csoda, hogy ennyi éve visszajárunk?

Hosszú, sok állomásos túránk terve mozgásra sarkallt, indultunk következő színhelyünkre, a Fesztivál Söröző nevű ideiglenes létesítménybe. Vonultunkban novumként szittya étkeket és itt felvonuló busókat láttunk, utóbbiak ráadásul díszvendég-minőségben riogatták az álarcosok támadásaihoz nem szokott lokálhölgyeket. Mint megtudtuk, nem kell nagyon félni tőlük, manapság egy uptodate mohácsi álorcás mielőtt dúlni indul, vizsgázik az etikai kódexukből.

A Fesztivál Söröző nyilván a papírral illőn takarékoskodó helybélieknek köszönhette ittlétét, mivel egy hajdani papírbolt átmenetileg megürült terét töltötte ki. Benn aztán beigazolódott az előzetes Kánaán-hír: csapok sora fogadott minket, belőlük dőlt a Korty, az India Pale Ale, a prágai szűretlen világos, a rozsnyói aranyszínű, meg a merész felsőzsolcai paprikás sör. Mit tagadjuk, ismét megcsapott minket a hedonizmus szele, s csapról csapra járva élvezkedtünk, mélyen átérezve a hely fesztivál-jellegét. A harcedzett bírálóink által hamar listavezetőnek kikiáltott IPA szintén Felsőzsolcán látta meg az ászkolót, de még szülőapja, a prágai sörzseni is büszke lehetett rá... Mindezek mellé még méretes farönkök fölött csirkecomb pirult: egy darabig úgy tűnt, értelmetlen innen bárhová kimozdulni.

A kötelesség azonban nagy úr, ezért hát útra keltünk észak felé. Bizony, nem könnyű a feszt-vendég élete. Barcikán szívélyesen fogadtak, s hamarost elébünk került a HBH ásza, a frissen készült meggyes sör. Az itteni sörfőnök - ellentétben gyártmányával - nem habozik, ha valami újat kell előállítani: legutóbb az akkor debütáló búzasöre miatt zarándokoltunk ide. Ízlelgetjük a díszes kehelybe mért italt, igazán remek, mellé megtelik itt-ott az asztal nagy tányérokról lelógó, Európa- meg Afrika-formájú húskészítményekkel. Épp idejében, mert a szimpatikus személyzetet más kezdi el foglalkoztatni, a különterembe násznép vonul be. Még a levegő is illatos körültük. Az általános szájtátást egy nagy tálca válogatott üdítő ital felszolgálása töri meg - ezen a látványon, ha lehet, még inkább eltátjuk mi a szánkat, mint a menyasszony több tízezret kóstáló kölcsönzői költeményén. Elszörnyedésünk azonban hamar múlik, látni ugyanis, hogy előzetesen a díszes asztalra helyeztek már borokat, pálinkát. Mi tagadás, nagyon aggódtunk értük.

Kistafíroztattunk néhány meggysörös címkével, áldassék a hely! - s azzal visszafordítjuk szekerünk rúdját a marcipán-, csokoládé-, és zsír(!)békák városába (néhány, kb. százhetvenhét magas mutánst is láttunk, két lábon gyalogolni). Az úton az időjárás döntésképtelenül a hózás és az esőzés közt tétovázott, fittyet hányva több ezrek óhajának, mely szerint egyikre sem lenne szükség.

Belevetettük magunkat az estére immár lépésgátló sűrűségű tömegbe, amelyet szinte betakart az ernyők sűrűje. Kissé elbizonytalanodván azon, hogy kóstoltuk-e kellő alapossággal a prágai szűretlent, a fesztivál bázisára kanyarodtunk újfent: a tettes mindig visszatér. Az árpalevek nemes versengésében egy darabig bizonytalankodás érződött, végül diplomatikusan kihoztuk döntetlenre a prágait a rozsnyóival, aztán máris melegen gratulálhattunk Vaskó Györgynek. A Korty nevű világszenzáció söre újabb nemzetközi sikert ért el, a csehországi Táborban négyszázötven fajta közt kategóriájában tarolt - még hozzá úgy, hogy nem készült versenyezni, cseh sörösök nevezték be. Ezek ilyen erőszakosak, szerencsére.

Az esti órán sem érezhettük úgy, hogy minden kötelmünk ím, letudtuk, ha az ember tudományos kutatást végez, akkor nincs pihenés - irány a Gyertyános pultját megkeresni! A sokadalom közepén leltünk az általuk készített különlegességre - hányadik extra ez már ma? -, a forralt meggyes sörre. Kapcsolatunk evvel nem új, tavaly ilyenkor is kóstoltuk, "de az idén más lesz" - ígérte Kecskés István, a tulaj. Igaza lett, ez sokkal sörmeggyesebb, mint eddig.

Lassan nekivágunk a szállásunk felé vezető kalandtúrának, csapadéktalan, de hűs a miskolci főutca, néhányan gyűszűnyi pálinkával erősítjük magunkban az életösztönt. A kollégiumi szobáinkban kiolvadunk, s némi sör (mi más ?) még fogy a társasági asztalnál.

A vasárnap reggelt reménykedő pillantásokkal kezdjük: milyen az ég? Közép-sötét, az optimisták szerint inkább közép-világos. Helyre kis koleszos kvartélyunkat hátrahagyva újjászerveződünk, s pár érdekes kacskaringó után Felsőzsolcán a Serforrás főzdéje előtt egészülünk ki létszámilag. A söröző lépcsőjén lefelé megelevenedik a borzalmas júniusi fénykép, amelyen a szennyes lé majdnem a kilincsig ért. Odabenn szerencsére csak üvegnyi a H2O mértéke, de azért - elűzendő a nyári rémség - inkább söröket vételezünk. Az IPA itt is kinyerhető a csapból, töltetünk (ilyen töltetők vagyunk mi) jócskán likvid anzixokat, hozzá a helyi sörvarázsló címkéiből szintúgy kapunk - szép az élet, rikkantjuk felmálházva kupakos egységekkel.

Mellesleg pedig: sikeresen elkerültük az esemény névadó étkét - de erről a helybélieknek egy szót se!

Kapcsolat