Sörpiaci hírek

A Heineken akar a világ legzöldebb sörgyártója lenni

Sörlap.Hu | 2011-09-07 10:20:54

A Heineken Hungária - a tavalyi gyorsjelentés után - idén elkészítette Fenntarthatósági Jelentését a 2010-es évről. A riport részletesen beszámol a vállalat eredményeiről a környezetbarát sörgyártás és kereskedelem, a felelős alkoholfogyasztás, a társadalmi felelősségvállalás és a munkatársak érdekében végzett tevékenységéről.

A Heineken 2010 áprilisában hirdette meg "A zöldebb jövőért" elnevezésű programját, melynek hosszú távú célja, hogy a világ legzöldebb sörgyártó cége legyen. A program három fő stratégiai iránynak megfelelően hat kezdeményezés mentén körvonalazódik: környezetbarát sörgyártás, környezetbarát kereskedelem, dolgozói kötődés, Heineken törődés, felelősségteljes alkoholfogyasztás és együttműködés a fejlődésért. A Heineken Hungária, mint a cég leányvállalata elkötelezett híve a környezettudatos gondolkodásnak és aktívan részt vesz a program megvalósításában. Az egyes kezdeményezések területén 2010-ben elért magyarországi eredményeket a riport részletesen bemutatja.

A 2010-es évről szóló Fenntarthatósági Jelentés publikációja mérföldkőnek számít a Heineken Hungária életében, hiszen a mögötte álló programmal lefektette egy olyan stratégia alapjait, amely évekre meghatározza a vállalat fenntarthatósággal kapcsolatos értékrendjét, hozzáállását.

"Az idei esztendő fordulópont abból a szempontból, hogy tudomásul vegyük és megértsük: a fenntartható jövő érdekében sok még a tennivalónk" - jegyzi meg Oladele Ajayi a Heineken Hungária vezérigazgatója a Jelentés előszavában.

A teljes Fenntarthatósági Jelentés megtekinthető a cég honlapján.

Kapcsolat