Sörpiaci hírek

Természetben fizet osztalékot a német sörfőzde

Sörlap.Hu | 2013-02-19 15:53:47

Németországban tavaly 96,5 millió hektoliter sört adtak el, melynek jelentős szegmensét adták a különböző helyi kis- és mikro sörfőzdék. Az ország lakossága 82 millió fő, így egy német lakosra közel évi 118 liter jut a folyékony kenyérből. Az ország északi Schlesswig-Holstein szövetségi tartományban levő Grönwohlder Hausbrauerei ezt igyekszik kihasználni olyan módon, amivel a nagy konszernek nem tudnak versenyezni.

A sörfőzde úgy gyűjt tőkét, hogy lakossági részvényeket bocsát ki, és az osztalékot - amely korántsem megvetendő, mert tíz százalék a befektetett tőkére, azaz a részvény árára vetítve - sörben fizeti. Egy részvény ugyan 1000 euró, de ezért évente 100 euró értékű sör jár, konkrétan nyolc ládányi, ládánként 20 üveg sörrel. És ez még nem minden! A részvényesek ugyanis ingyenes sörfőző-szemináriumon is részt vehetnek, valamint ebéddel és ingyen sörrel kedveskednek nekik az éves rendes közgyűlésen, ahol az utóbbihoz kapnak ajándékba egy eredeti márkás söröspoharat is.



A gyár jelenlegi tulajdonosa nagy terveket dédelget, terjeszkedni szeretne, ezért döntöttek a kibocsátásról. Mivel a bankok nem sietnek a kisebb, induló cégeket hitelezni, inkább a lelkes helyi rajongókra építenek. A sörosztalék egyébként ugyanúgy adóköteles, mint a normál, a német tőzsdei cégek közül azonban egyik sem fizet ilyen magas osztalékot a részvényárra vetítve. A jellemző inkább 1-5 százalék között van, bár néhány cég 7-8 százalékig is elmegy - derül ki a Dividendenchecker adataiból.

Az ötlet korántsem egyedi. A Bodeni-tó közelében fekvő Königseggwald sörfőzőjét, a WalderBräu AG-t is lakossági részvények segítségével mentették meg a csődtől. A sörbarátok 500 eurós részvényeket jegyezhetnek, fejenként korlátozott mennyiségben (50 darabig), az osztalékot itt is sörben fizetik. Annyira népszerű lett az ötlet, hogy ma is várólistán tülekednek a helyi sörrajongók a megvásárolható részvényekért. Új személy ma már csak akkor juthat feljebb a sorban, ha a régiek közül valaki eladja a papírját.



A bajorországi Bürgerbräu Wolnzach AG 1999-ben eleve lakossági összefogással jött létre részvénytársaságként, és kezdettől fogva sörben fizeti osztalékát. Azóta már egy sikeres tőkeemelésen is túl van, a napokban 1180 új részvényes jegyzett a papírjaiból. nyilván a hasonló részvények nem igazán alkalmasak pénzügyi befektetésként, megtakarításként, inkább a lelkes sörfogyasztók és lokálpatrióták számára jelentenek hasznos befektetési lehetőséget.

Németországban egyébként több mint egy tucatnyi kisebb sörfőzde van tőzsdén.

Kapcsolat