Hartmann Bálint (Hary) régi tagja a Sörlap.hu közösségnek, s még tavaly nyáron vett részt egy prágai kiránduláson. A beszámoló – ahogy Hary fogalmaz a szösszenet sok képpel – elkészült, melyet nagy örömmel adunk most közre.

Előre bocsátom, hogy nem csak a sörökről, sörözőkről lesz szó az útibeszámolómban, igyekszem néhány hasznos megjegyzést is fűzni az utazáshoz és a prágai világhoz.

Mivel elég nagy társasággal indultunk (15 fő) nem volt egyszerű az utazást megszervezni. Végül a voksunkat a busz mellett tettük le. Legelső probléma amivel szembesülnünk kellett, hogy ugyan minden nap indulnak járatok Prágába, a budapesti jegypénztár csak a Volánbusz által indított járatokra ad jegyet, ez pedig heti kettő darab oda és kettő vissza. Mivel ezzel relatív későn szembesültünk, a szállásfoglalásunkat is módosítani kellett. A buszjegy oda-vissza valamivel több, mint 10000 forint volt, 30 napos elővételi kedvezménnyel. Az út és a sofőr is korrekt volt, az egyetlen kényelmetlenséget az jelentette, hogy augusztus 24-én este 21:15-kor indultunk, hajnali 4:30-kor, egy órával a tervezett érkezés előtt pedig már a prágai pályaudvaron találtuk magunkat.

Itt bevettük a várótermet, ugyanakkor már hajnalban is feltűnt, hogy 50 méteres körzetben egyből kettő non-stop söröző is volt… Ezeket egyelőre kihagytuk, inkább arra koncentráltunk, hogy szemmel tartsuk a csomagjainkat. Szó mi szó, a prágai pályaudvarra ráférne némi felújítás.

Szállásunk a Zizkov negyedben volt, a Pension 15 néven futó hostel (www.pension15.cz). Csak jót lehet mondani a helyről, kívülről nézve az épület régi ugyan, de legfeljebb 2-3 éve lehetett hogy teljesen felújították, új berendezések, új burkolatok vannak, minden igényes. Egy te ljes szintet elfoglaltunk, ennek megfelelően saját vizesblokkunk és előterünk volt, nagyobb társaságok számára szerintem ideális, és az ára is barátságos (2800 forint/fő/éj).

Reggel 7-kor nyitottak, a csomagokat bepakoltuk de a szobákra délig várni kellett volna, így elindultunk a környéket felderíteni. Sok kellemes hangulatú presszó, söröző volt a közeli utcákban, szinte mindenhol reggelivel, kávéval, mi azonban sörre szomjaztunk, így jutottunk el a Královstvi utcába, a Cerna Hora sörözőbe.

Sikerült elsőként kifognunk egy olyan helyet, ahol Brno-i sört adnak! A választék elég nagy volt, 12°-os sörből a világos és a barna is 20 korona volt, egy Kvasar néven futó 14°-os sörből pedig 23 koronát kellett fizetni egy korsóért. Utóbbi, amennyire ki tudtuk hámozni a szövegből, mézes/élesztős nedű volt.

Az első figyelmeztető jellegű információt is itt közölném: a cseh nyelvű itallapok és az angol/német változatok között jelentős eltérések vannak megnevezésekben, szinte sehol nem következetes hogy a sötét sör éppen fekete vagy barna, de akadt olyan is, hogy az angol itallapon barnának nevezett sör “sima” világos volt.
Ugyan jó pár sört legurítottunk, még nem volt 11 óra sem, elmentünk bevásárolni. Ahogy azt előre sejtettük az árak diákbarátok! Staropramenből vettünk nagyobb tételt, üvegenként alig 7 korona volt az ára, ami átszámolva már az arcátlanságot súrolja! 🙂 Csapatunk a helyi sörökön kívül az egyéb alkoholos italok megismerését is célul tűzte ki. Ez irányba tett első lépésünk volt egy üveg abszint. Szinte mindenhol lehetett egyébként kapni belőle, de nagyon változó árkategóriában és minőségben.

A panzió belakása után szinte mindenkit elnyomott az álom, gyorsan eljött az este. Tudvalevő, aznap este volt az FTC-Sparta Praha BL-selejtező visszavágója, ezért igyekeztünk valami barátságosabb helyet kinézni, ahol ugyanakkor van valamilyen tévézési lehetőség. Nagyon meg kellett lepődnünk! Egy utcára a háztól két sörözőt is találtunk, mindkettő gyakorlatilag üres volt, és mindkettőben az egész falra kivetítve projektoron lehetett nézni a meccset. Mindez azért furcsa, mert Budapesten az össze sportkocsmában ellőre kell asztalt foglalni és néha a társaság sem a legbarátságosabb. A hely egyébként a Borivojova utcában volt, a hátsó falán egy faldekoráció mutatta, hogy a kerületi focicsapat törzshelye lehet.

A sör itt 10°-os Gambrinus volt 17 koronáért, ugyanakkor különböző röviditalok széles és nálunk ismeretlen skálája is elérhető volt, ismét baráti áron. A pultos lány is dicséretet érdemel, eszébe nem jutott volna zárórakor hazaküldeni minket, bár az általunk bemutatott fogyasztás alapján ez csak itthon meglepő…

Első teljes napunkon a várat tűztük ki célul. A prágai tömegközlekedést sokan dicsérik, joggal. Most eltekintek attól, hogy összehasonlítsam a BKV nyújtotta lehetőségekkel, mert eléggé eltérőek a vélemények a kérdésben. Kisebb meglepetést okozott ugyan néhány fontosabb villamosvonal felújítás miatti lezárása, de minden megoldható térképpel és némi helyismerettel. A turisztikai látványosságok bemutatását szintén mellőzném, mindenki saját belátása szerint nézzen körbe, elvégre Prága gyönyörű város. A várban egyébként az árak is jelezték, hogy a turistákra építenek, de semmi nem került többe, mint itthon várnánk. A délután folyamán előbb a Kisoldalon próbáltunk valamilyen éttermet keresni, de túl sok sikerrel nem jártunk, részben a kínálat, részben pedig logisztikai problémák miatt (15 embernek helyet találni napközben nem könnyű munka). Leérve a Moldva partjára ért minket az első csalódás: a Kampa szigetet gyakorlatilag teljesen feltúrták valamilyen munka miatt, így teljesen ki kellett hagynunk. Szintén a délután krónikájához tartozik, hogy felkerestük a Szent Tamás sörözőt, ami éppen zárva volt.
A társaság azután két részre szakadt, mi heten a környékünkön találtunk egy nagyon kellemes helyet. A Manesova és a Balbinova utca sarkán található az étterem/söröző. Az a fajta, amit a turistatömeg messze elkerül, de aki akar olcsón, nagy adagokat enni, az megtalál.

A hely egyébként tele volt helyi dolgozókkal, egy asztalnál idősebb társaság kártyázott. A csend csak akkor szűnt meg, amikor egy 10-15 fős angol haveri kör (focicsapat) betelepedett, és nem cáfolták meg az angolokról szóló híreket… Visszatérve a saját dolgunkra: a rendelés itt volt a legnehezebb. Volt ugyan egyetlen német nyelvű étlap, de a főnök nem tudott effektíve németül egy szót sem, így a következő megoldáshoz fordultunk: vegyesen a cseh és a német étlapból összevadásztuk amit enni szerettünk volna, majd a számaikat felírtuk egy lapra, ezt adtuk le rendelésnek. Innét kezdve természetesen ment minden. Sörből két fajta volt, Staropramen 17, és Pilsner Urquell 25 koronáért. A röviditalkínálatot is próbára tettük, fotók erről is mellékelve… 🙂 És az árak: egy nagyon nagy adag vacsora, mondjuk töltött hús körettel, 2 sörrel és egy Becherovkával még borravalóval együtt sem tett ki 1500 forintot! Aki erre jár, mindenképp térjen be!

Este közfelkiáltással egy helyi zenés helyet kerestünk, a környékbeli srácok közül mindenki a “Guru” néven futó diszkót ajánlotta. Pár köztes megálló közbeiktatásával nagy nehezen meg is találtuk, és nem kis meglepetésünkre az első vendégek voltunk, jóllehet már bőven az éjszakában voltunk. Maga a hely elment, kicsit nagy volt a pangás, és sör is csak Heineken volt (25 korona). Igazolva, hogy Prága jó hely, találkoztunk egy fiatalabb párocskával, akik kifejtették, hogy 3 évvel ezelőtt egy hétvégére jöttek ide az Egyesült Államokból, de itt ragadtak. Második napunkon az Óvárost jártuk be, kora délután az első megcélzott söröző a híres Arany Tigris volt. Bent a várt kép fogadott minket: tömeg, hangzavar és főleg angol társaságok. Rákérdeztünk ugyan az asztalfoglalásra, de délután 2 órakor már csak este 7-re tudtak volna adni, így továbbálltunk.

Több helyen megálltunk végül egy-egy hűsítőre, vegyes árakkal találkoztunk. A Vencel téren például 90 koronát is elkértek azért a Budvarért, amit két utcával odébb 25 koronáért adtak. Eljutottunk ismét a Szent Tamáshoz, ami a kiírás szerint még fél óráig nyitva volt, utána pedig magánrendezvény miatt előrehozott záróra lett volna. Hárman elindultunk lefelé, az ajtónál egy pad volt keresztbe állítva, valószínűleg jelzésértékkel. Mivel bent többen ültek és előttünk nagyjából egy perccel más is bement, gondoltuk miért ne, 30 perc egy sörre kellemes idő. Ezzel szemben egy pincér termett előttünk és kiosztott minket, hogy mit keresünk itt… Izgalmas társalgásba is bonyolódhattunk volna, de arra a felvetésünkre, hogy még nyitva vannak a jelek szerint, azt a választ kaptuk, hogy “de nem nektek”. Na paff, ennyit a vendégszeretetről. Akik előttünk mentek be ezalatt leültek és rendeltek. Így megéhezve ismét felkerestük a tegnap fölfedezett éttermet, megint jóllaktunk és megint jól jártunk. Arról nem is beszélve, hogy a Balázs Palira emlékeztető frizurájú főnök előre örült nekünk!
A harmadik napon szabad program jellegű délelőttöt terveztünk, lényegében vadásztunk a sörözők után. A Linhartska utcában leltünk megnyugvást. Elég furcsán hatott a belvárosban egy kalózkocsma, de a sör az sör volt itt is. Bánatunkra a fekete Velvet éppen kifogyott, í­gy világos Krusovice volt a választás 30 koronáért. A szűk helységben egyébként mindössze 3 asztal volt, az egyiknél állt az üzemeltető hölgy saját koponyás bőrszéke, melyet némi tárgyalás után fotózáshoz is hasznosíthattunk.

A következő helyszín a Szent Tamás volt, harmadik alkalommal. “Érdekes” módon most nekünk is nyitva voltak, pedig ugyanaz a pincérsrác fogadott minket. A söröző meglehetősen nagy, az előtérből több külön terem is nyí­lik. Az egyetlen dolog, ami szerintem kissé rombolja a hangulatot, hogy szinte kivétel nélkül 10-20 fős asztalok vannak, valószínűleg itt is a turistacsoportokra terveznek főleg. A sör emlékeim szerint 40 korona volt és híréhez méltóan finom. A kiszolgálás ugyanakkor nem erőssége a helynek, kísérőszövegként még egy neszteket sem kaptunk (az előző nap után azért nem ütött szíven a dolog senkit). Ami pedig nagyon kiábrándító, az másnap történt. A társaság egy másik csoportja is elment a helyre, de nekik már 45 koronába került a sör és körönként 18 koronát hozzácsaptak felszolgálás címén a számlához, ami utólag elég nagy meglepetést okozott…

Aki eddig kihagyta az éttermet, rászánta magát, de a hely sajnos zárva volt (hétfő volt ha minden igaz). Régi mondás, de igaz, hogy járt utat járatlanért el ne hagyj! Mi hazatértünk, de egy 6-7 fős hölgykollektíva tovább keresgélt, és talált. Az ő beszámolójukra tudok csak innét hagyatkozni, de sajnálom, hogy kimaradtam az eseményekből. A csapat rendelt, evett, ivott, ahogy kell, majd megkapta a számlát. És ez volt a legnagyobb bökkenő, a kiszámlázott tételek helyenként köszönőviszonyban sem voltak a fogyasztással, az előre nem jelzett felszolgálási díj is társítva lett, egyszóval a túlszámlázás jellegzetes esetét tapasztalhatták meg. Reklamálásuk teljesen sikertelen volt, kénytelenek voltak jópár koronával többet áldozni az ebédre. Ugyanakkor retorzióként egy Pilsneres alátéttartóval gazdagították gyűjteményemet. Az este folyamán a lelkesebbekkel megmásztuk a várat és fogyasztottunk bőven. Egy érdekes látnivaló is akadt: egy litván teherautó a Károly-hídon. Hogy hogyan került oda, az nem derült ki, de tett pár kört mire letalált.

Búcsúzó napunkon ismét hosszú városi tartózkodásra kellett készülni, 10 óráig át kellett adni a szobákat, utána pedig a csomagokat a szálláson hagyva indultunk a városba. Először egy közeli kávézóban telepedtünk le. Itt ismét bebizonyosodott, hogy sokkal egyszerűbb egy alap szláv szókincset megszerezni és úgy rendelni mint valamilyen harmadik nyelvet erőltetni. Kis szervezkedés után sikerült kávét és teát is szerezni (sör természetesen volt már reggel is). Sikerült végre fekete Krusovicét is inni, tovább bővítve skálánkat.

A Vencel-tér felé érve találtuk a leginkább említésre méltó helyet, mely egy kávézó jellegű pizzéria volt, ami fagyizó néven fut: Gelateria Astoria az Ovocnytrn 12 szám alatt. Itt Bernard sört ittunk, ami az újdonság erejével hatott mindenkire, és az íze sem volt rossz! A hazaút teljesen hasonló volt az odaúthoz, ezúttal 22:15-kor indultunk el és 5:30-kor érkeztünk a Népligetbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.