Megválasztották a Borsodi Beach Szépét


Augusztus 20-án ismét megrendezték az immár hagyománnyá vált Borsodi Beach Szépe választást a Palatínus Strandon. A szépségverseny sok érdeklődőt vonzott a főváros egyik legszebb strandjára a kellemes szombat délutánon. A döntőbe jutott tíz lány közül több fordulós megmérettetés után választotta ki a zsűri a legszebbeket. A versenyzők utcai- és fürdőruhában is felvonultak, rövid bemutatkozásukban pedig saját magukról, hobbijukról és jövőbeli terveikről meséltek.

A zsűri a székesfehérvári Kőrösi Ágnes Adélt találta a legszebbnek, aki magabiztosan és kecsesen mozgott a színpadon. Mindez nem véletlen, hiszen – mint az a bemutatkozás során kiderült – versenytáncos tapasztalata sokat segített ebben. A 19 éves lány azt is elárulta, hogy nem ez az első szépségverseny az életében, hiszen legutóbb, egy évvel ezelőtt Balatonkenese Szépének választották. Mindez azonban csak hobbi, hiszen tanulmányaira nagy hangsúlyt fektet, testnevelés- és egészségtanárnak készül.

A Borsodi Beach augusztus 28-ig várja az érdeklődőket a Palatínus Strandon, Szegeden és Pécsett. A nyár utolsó hétvégéjén a fergeteges Borsodi Karaoke Bajnokságban kiderül, ki a legtehetségesebb a Borsodi Beach színpadán. Az amatőrök után a profiké a színpad, de természetesen egyéb programokkal, játékokkal és számtalan nyereménnyel várják a szervezők a fürdőkbe látogatókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.