Újévi köszöntő
Senki ne gondolja, hogy köztársasági elnöki babérokra vágyom. Csupán ez a legtalálóbb cím január elsejei, újévi gondolathalmazomhoz. Csapjunk bele, de előtte – korsókat, poharakat a kézbe! Természetesen sörrel töltve.
Az emberiség egyik meghatározó közös népünnepélye a Szilveszter. Évről-évre elbúcsúztatjuk az óévet, elfeledve annak minden kínját, baját, s ugyanígy évről-évre töretlen optimizmussal köszöntjük az újat, mely bizonyára sokkal-sokkal jobb és szebb lesz, mint az előző volt. Harsognak a trombiták, fütyülnek a tüzijátékok és robbannak a petárdák. Kötelező a jókedv, s ha belegondolunk, így is van ez rendjén. Legalább egy önfeledt napot engedjünk meg magunknak, amikor nem gondolkodunk, csak érezzük azt, hogy élünk.
A BUÉK mindenkinek mást jelent. Boldog Új Évet Kívánok. Na igen, ezt már a legkisebbek is kívülről fújják, akár megtoldva a kis versikével is: “Kicsi vagyok, székre állok, onnan egy nagyot kiáltok, hogy mindnyájan jól halljátok: boldog új évet kívánok!” Mások úgy mondják: Bízzad Újra Életed Krisztusra. Mi sörösök pedig – fogadjuk el bármely kívánságot is – megalkothatnánk saját bejáratú kívánságkosarunkat. Például: Budweisert, Ursust, Erdingert, Kwakot. Esetleg így: Bársonyos, Új, Élvezetes Kegeket… Ha valakinek van jó elképzelése, nehogy magában tartsa! Ne feledjük azonban a költők egyik parancsolatát: olyanok a kecskerímek, mint mikor a kecske rí: mek.
Mit várhatunk azonban az új évtől? Mi volna igazán ínyünkre való? Milyen fogadalmakat is kellene tennünk, hogy következő Szilveszterkor megelégedve dőljünk hátra, ha sikerül azokat betartanunk? Szeretném, ha végre megállna, sőt visszafordulna a globalizáció a sörpiacon. Nemrég ittam jónéhány Kozelt, méghozzá az eddig jónak tartott szlovák fajtából. Jó, már az sem közelítette meg az eredetit, de kimondottan kellemes volt, már ami a 12-es, “jobbik” változatot illeti. Aztán nemrég mi történt? A SABMiller felvásárolta Topolcsányt és Nagysárost, s a szlovák Kozel is olyan mélységekbe zuhant, mint szerencsétlen magyar testvére. Hát mi történik itt kérem? Jól oda kellene már csapni az asztalra: Elég volt már ebből, uraim! Hová tüntetik az ízeket? Hogy sikerül ilyen szisztematikusan leöldökölni az egykori kiváló márkákat, sárba taposva azok hírnevét? Legyenek már ugyan a kedvünkre! Mi lennénk a fogyasztók, ne próbálják már meg egyre lentebb vinni a szinvonalat a gazdasági mutatóik miatt!
Jöjjenek inkább az újabb, izgalmas sörök, ne legyen rest egyik sörgyártó sem kísérletezni. Olyan jó volna! Tanítsuk meg végre itthon is a népnek, mi az a SÖR! Pokolba a gagyival! S persze, álljon szóba végre velünk a sörpiac. A hivatalos. Velünk… Akik megvásároljuk főzeteiket, ezáltal biztosítva az ő egzisztenciájukat. Igazán jó volna, ha végre a Sörlap is tovább tudna lépni, s valóban össze tudná fogni a magyar sörös társadalom minden résztvevőjét. Létre kell végre hoznunk a tavaly beharangozott Sörös Társaságunkat, lovagrendünket, s közös erővel kell tovább küzdenünk a sörkultúra itthoni fejlesztéséért.
Nade… Bízzunk inkább most, az első napon a szép évben. Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. És lesz még kiváló magyar sör is, ugye?
