Mindenki számára ismeretes, hogy egy jól megválasztott embléma, logo, óriási népszerűséget hozhat egy-egy márkának. Igaz ez természetesen a söriparra is, elég ha a Spaten féle lapátra vagy a Kozel kecskére gondolunk. Itália egyik legismertebb söre a Moretti, melynek címkéjén hosszú évtizedek óta egy nagybajuszú, kalapos öregúr látható.

Luigi Moretti “Sör és jéggyárát” 1859-ben alapították a Friuli régió központjában, Udinében. A város – mint ahogyan az egész régió – akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, ami bizonyosan jó hatással volt az itteni sörös szokások alakulásában. Az első palack Moretti sör 1860 nyarán került ki a főzdéből, s bár a gyár marketingesei előszeretettel hangoztatják, hogy az azóta eltelt időben csupán az üveg változott, valószínű, hogy a receptúra is igazodott a kor előrehaladtával. Tény azonban, hogy az egykori udinei sörből mára világmárka lett, s megtalálhatjuk az Egyesült Államoktól egészen Japánig a világ negyven országában.

A Moretti szimbóluma egy idős kalapos úr, aki minden címkén megtalálható, kezében a hatalmas korsó habzó seritallal. De hogyan került oda, s ki is ő valójában?

1942-ben, a II. világháború közepén történt, hogy Lao Menazzi Moretti – az akkori vezetője a sörgyárnak – az udinei Tricesimoi Boschetti egyik asztalánál megpillantott egy friulán öregurat. A bácsi olyan átéléssel kortyolta sörét, hogy nem lehetett nem észrevenni. Lao Moretti kapva kapott az alkalmon, s leszólította a kalapos, bajszos urat, hiszen benne látta megtestesülni azt az egészséges, hagyományos, jellegzetes friulán sörivót, akit már évek óta keresett. Megkérdezte hát, hogy lefényképezheti-e, s ha igen, mit kér érte cserébe, mire az öreg csak ennyit mondott – “Cal mi dedi di bevi, mi baste”, ami az ottani dialektusban annyit tesz: “Csak hozz inni…”

A fotó a háború végéig nem került felhasználásra, mígnem végül Segala professzorhoz, a kor híres művészéhez került. Segala Moretti útmutatása alapján a fekete-fehér fotóból színes plakátot készített, mely színeiben, hangulatában tökéletesen visszaadta annak az 1942-es pillanatnak a hangulatát. A plakátot sokszorosítani kezdték, majd a hatalmas népszerűségnek köszönhetően hamarosan a címkén is a friulán öregúr jelent meg.

Ha egy korsó Moretti kerül kezünkbe, emlékezzünk e történetre, s a jókedvű sörös úrra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.