Különleges külsőt kapott a Borsodi doboz a fesztiválokra


Használt sörös dobozokból készíthetnek relikviákat a fesztiválozók a Hegyalján és a SZIN-en, amelyek a Borsodi Zenei Fesztivál két kiemelkedő rendezvénye. Iparművészek segítségével, egy kreatív alkotóponton gyűlhetnek össze a megfáradt fesztiválozók, ahol a kikapcsolódás egy új formájaként egyedi emléktárgyakat és kiegészítőket készíthetnek. A képzeletnek immár semmi sem szab határt! Az idén elsőként megvalósuló alkotópontnak az évek óta ismert és kedvelt Borsodi Malátabár ad otthont. A Borsodi Zenei Fesztiválokon – a tavalyi siker után – idén is új, speciális külsővel mutatkozik be a Borsodi doboz.

Az évek óta sikeresen működő re:pohár rendszer eredményeként az idén is sokkal kevesebb hulladék képződik majd a Hegyalján és a SZIN-en. A visszaváltható sörös pohár jól példázza a fesztiválozók környezettudatosságát is.

A Borsodi Zenei Fesztiválok (BZF) a nyári szezon egyik legmeghatározóbb zenei sorozata. A Hegyalja Tokajban várja a fesztiválrajongókat július 13-17. között, a Campus a debreceni Nagyerdőben július 20-24. között, a nyarat pedig a SZIN-en búcsúztatjuk augusztus 24-től, melynek Szegeden ad otthont.

A BZF fesztiválok közül a Hegyalján és a SZIN-en idén egy újdonsággal várják a bulizni vágyókat a már jól ismert Borsodi Malátabárban, ahol egy kreatív alkotópont kerül kialakításra. Ennek keretében a felfrissülésre és aktív kikapcsolódásra vágyó fiataloknak lehetősége nyílik kreatív kézműves tárgyak elkészítésére a már kiürült sörös dobozokból. Ebben segítségükre lesz két iparművész, akiknek a felügyelete alatt medálokat, gyűrűket, fejdíszeket, kulcstartókat vagy akár lampionokat is készíthetnek. A közös alkotómunka végén pedig akár fel is díszíthetik a nagyobb dekorációs darabokkal a Borsodi Malátabárt. A kreatív alkotópont a fesztiválok ideje alatt a délutáni órákban, 14.00-18.00 között várja a látogatókat.

A Borsodi először 2010-ben mutatta be a kifejezetten a Borsodi Zenei Fesztiválokra tervezett egyedi csomagolását. A nagy sikerre való tekintettel idén újra megjelent a “Special Edition” dobozos Borsodi, természetesen erre a nyárra tervezett grafikával. Az új design hozzájárul a BZF különleges hangulatához, és persze a fesztiválos relikviák gyűjtői is élhetnek szenvedélyüknek.

Mindemellett a Hegyalja és SZIN fesztiválozói ismét re:pohárban élvezhetik a sör ízét, mely a környezettudatosság egyik szimbólumá vált az évek alatt. A fiatalok környezettudatos formálásában mindkét fesztivál fontos szerepet vállalt, amelyhez a Borsodi is szívesen csatlakozott már a kezdetekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.