Spanyol kutatás: egészségmegőrzés sörrel


Csökkentheti a cukorbetegség, valamint a magas vérnyomás kockázatait, és még a fogyókúrában is segíthet a világos sörök visszafogott fogyasztása spanyol orvosok szerint.

A sörfogyasztás mellé testmozgást és a halban, gyümölcsökben, olívaolajban, illetve zöldségekben gazdag mediterrán étrend alkalmazását javasolják a szakemberek – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A sör folsavat, vitaminokat, vasat és kalciumot tartalmaz, és a szakemberek szerint ugyanolyan egészségügyi haszna van, mint a borfogyasztásnak. A sörhasért pedig a zsíros ételek, a mozgáshiány, valamint a tivornyázás a felelős – vélekedtek.

A Barcelonai Egyetem, a Barcelonai Klinika és a madridi III. Károly Egészségügyi Intézet kutatói 1249 férfit és nőt vizsgáltak, akik életkora 57 év felett volt. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akik mérsékelten fogyasztanak sört, kisebb a cukorbetegség és a magas vérnyomás veszélye, emellett alacsonyabb a testzsírarányuk is. Akiknél mediterrán étrenddel párosult a sörivás, testsúlyuk is alacsonyabb volt.

Ramon Estruch kutató szerint a visszafogott sörfogyasztásnak étkezési és egészségügyi előnyei vannak. A sörivás “nem feltétlenül jelent súlygyarapodást, mert az italban nincs zsír, és kalóriatartalma is alacsony” – mondta, példaként pedig a spanyol és a brit sörivási szokásokat hozta fel. Míg a spanyolok kis pohárból kortyolgatják a tapasok mellé a sört, addig Nagy-Britanniában nagy mennyiségben fogy az ital.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.