A Borsodi kezdeményezésével a szurkolók újra támogathatják kedvenc focicsapataikat


A Borsodi Sörgyár bejelentette, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra indítja a hazai labdarúgást támogató akcióját. A 2012. március 1. és május 31. között futó akcióban a Borsodi Sörgyár mintegy 35 millió forinttal támogatja az NB I-es és NB II-es csapatokat. Ezen felül a focirajongók minden üveg, vagy doboz Borsodi vásárlása után beküldhetik a kupakban és nyitófülön lévő sorszámot és dönthetnek arról, hogy melyik csapatnak adják a palackonkénti 10 Ft-os támogatási összeget.

“Legfőbb célunk, hogy az akcióval minél több Borsodi fogyasztót ösztönözzünk kedvenc focicsapatának támogatására” – nyilatkozta dr. Sükösd Zsuzsa, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója. “Az MLSZ nagyon örül annak, hogy a tavalyi siker után a szurkolók idén is támogathatják kedvenc klubjukat a Borsodi kezdeményezésének köszönhetően. Minden olyan kiváló kezdeményezés, amely a nézőszám emelésére irányul, ráadásul élvezetes is a szurkolóknak, az MLSZ céljaival összhangban áll, azokat támogatja.” – nyilatkozta dr. Borbély Zoltán, az MLSZ Jogi- és Sajó iroda vezetője.

A Borsodi évek óta elkötelezett támogatója a hazai labdarúgásnak, legyen szó a válogatottról, a profi csapatokról, vagy éppen az amatőr baráti közösségekről. A Sörözz a csapatodért kezdeményezést a szurkolók örömmel és lelkesedéssel fogadták 2011-ben, mikor az akció során több mint 700 ezer alkalommal nyilatkoztak a 10 Ft-os támogatási összeg sorsáról. Mindennek köszönhetően a Borsodi közel 45 millió forinttal támogatta a hazai labdarúgást, közvetlenül az NB I-es és NB II-es csapatokat. Akkor a szurkolók összesen 7 132 920 Ft-ot gyűjtöttek kedvenc csapataiknak, melyen felül a Borsodi Sörgyár 37,5 millió Ft-ot utalt át az akcióban résztvevő csapatoknak.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, a Borsodi idén márciusban újra elindítja akcióját. A korábbiakhoz hasonlóan ismét egy jelentős támogatási összeget garantál a klubok számára, másrészről pedig a Borsodi fogyasztók döntésére bízza, hogy melyik hazai csapatot részesítik további támogatásban. A vállalat szerződéseket kötött az egyes klubokkal, amelyekben rögzítette az összességében 35 millió Ft támogatási összeget. Az e fölötti, üvegenkénti és dobozonkénti 10 Ft sorsáról a szurkolók önmaguk dönthetnek, kedvenc csapatuk kiválasztásával. A szurkolóknak tehát nincs más dolguk, mint a www.borsodi.hu oldalon beírni vagy a megadott telefonszámra sms-ben elküldeni a kupakban, vagy a doboz nyitófülén lévő kódot, majd a listából kiválasztani a kedvenc csapatot. A vendéglátóipari egységek egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak az akcióban, ahol a csapolt sör vásárlása után kapott kóddal lehet a szavazatokat eljuttatni.

A kiválasztható csapatok között szinte a teljes NB I és NB II mezőnye megtalálható. A kezdeményezés sikere érdekében a szurkolók összefogására és aktív részvételére van szükség, hiszen a csapatokhoz jutó pénzösszeg nagysága csakis attól függ, hogy a szurkolók, illetve Borsodi fogyasztók döntenek-e a Borsodi által felajánlott 10 Ft sorsáról. Ennek megfelelően buzdítja lelkes részvételre a foci rajongóit, a foci mellett töretlenül elkötelezett és dinamikus, a kategóriájában legkedveltebb sört, a Borsodit gyártó Borsodi Sörgyár!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.